CaseKing CaseKing

Számítástechnikai nagykereskedés

Kolink blog: miért is jók a kis gépházak?

Ahogy arra jobb memóriával megáldott olvasóink emlékezhetnek, múlt hónapban elindítottuk a Kolink blogot, amelynek első részében a gyártó röviden ismertetett története mellett próbáltunk egy általános képet festeni házpalettájukról, mely kínálatuk legnagyobb részét teszi ki. Akkor inkább az volt a cél, hogy szinte minden méretformátumból mutassunk valamit, most viszont a Mini-ITX és microATX vonal bemutatását tűztük napirendre.

 

Bizonyára rengetegen vannak, akik szeretik megmutatni környezetüknek, mennyire maximalista módon építenek számítógépet, ehhez az imázshoz pedig nagyban hozzájárul a gépház mérete, de valószínűleg még többen vannak azok, akik inkább használati eszközként tekintenek az asztali PC-re, ennek megfelelően pedig nem feltétlenül szánnak neki előkelő helyet a nappali közepén, nem akarnak felvágni vele, sőt, egyenesen el szeretnék rejteni azt, hogy ne kelljen kerülgetni. Ilyenkor általában a microATX vagy a még kisebb Mini-ITX rendszerekre esik a választás, amely kifejezések ugyan az alaplap méretformátumát jelölik, de ez sok esetben a ház méretét is jelzi – vannak azonban kivételek.

Tovább olvasom a cikket, irány a Prohardver Kolink Blog rovata.

 

Érdekelnek a Kolink házak.

 

Rendelés módosítása: AF-8916287618

Beérkezett

A rendelés minden adata módosítható még.

Tételek
Product

Raktáron

10 000 Ft /db
db
1 000 599 Ft
Product

Raktáron

10 000 Ft /db
db
1 000 599 Ft
Product

Raktáron

10 000 Ft /db
db
1 000 599 Ft
Product

Raktáron

10 000 Ft /db
db
1 000 599 Ft
Nettó végösszeg
60 000 Ft
Bruttó végösszeg
76 200 Ft
Rendelés adatai